|
Farkas Anikó vagyok. 1990 óta dolgozom a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola tanítójaként, azóta folyamatosan 1.-2. osztályos tanulók nevelésével, oktatásával foglalkozom.
Két gyermekem van, a kisebbik lányom 5. osztályos, a mi iskolánkba jár. A nagyobbik lányom 12. osztályos a Kada Elek Szakközépiskolában, de korábban ő is "Rákóczis" volt.
A 2.a osztályba járó gyermekeknek II. félévtől matematikát, környezetismeretet, testnevelést, technikát és rajzot tanítok, ill. segítek a gyerekeknek játékos formában bepillantani az Európai Unió világába, megismerkedni egyes Európai Uniós országok jellegzetességeivel, természetesen az életkoruknak megfelelő szinten.
Iskolánk sikeresen pályázott egy Európai Uniós pályázaton, melynek keretében - már két tanéven keresztül - lehetőségem nyílik a gyerekekkel együtt részt venni a kompetenciaalapú oktatásban szociális, életviteli és környezeti kompetencia területen - és folytatni még három éven keresztül ezt a munkát a mindenkori tanítványaimmal. A program célja az, hogy tanulók jobban ismerjék meg saját magukat és lehetőségeiket, képesek legyenek együttműködni társaikkal, módszereket tanuljanak a problémák megoldására, és ezáltal hatékonyan tudják alakítani saját és környezetük életét.
Az előző tanévtől kezdve az osztályunkba járó minden kisgyereknek van saját tanulói laptopja, melyet elsősorban matematika órákon használunk.
A tanítás mellett kiemelt feladatomnak tekintem a rám bízott tanulók nevelését, ezért fontosnak tartom olyan emberi értékeknek a kihangsúlyozását, mint pl. az őszinteség, a becsület, az egymás önzetlen segítése, a szeretetünk kifejezése, a "megbocsátani tudás", a bocsánatkérés.
Úgy érzem, hogy ebben a mai rohanó, "elanyagiasodott" világban - sajnos - az ilyen és az ehhez hasonló emberi értékek nem kapnak megfelelő szerepet, elhomályosulnak.............ha mi, szülők és pedagógusok ezt engedjük.
A 6-8 éves kisgyerekek személyisége még alakítható, így remélem sikerül ezeknek az emberi értékeknek a jelentőségére felhívnom a gyerekek figyelmét. Ha csak néhány tanítványomnál is sikerül ........akkor is megérte!
Az 1.-2. osztályos gyerekek még nyíltak, őszinték és nagyon tudnak szeretni. Ezt az érzést szeretném a tanítványaimban minél tovább fenntartani, mert hiszem, hogy:
" Egyetlen boldogság van a világon: szeretni és tudni, hogy szeretnek! "
Kaszab Éva vagyok, 2000 óta dolgozom az iskolában. Szerencsés vagyok, hiszen minden évfolyamon tanítok, így évről-évre láthatom a gyerekek tudásában a közös munka eredményét. Alsó tagozaton - így a jelenlegi 2. a osztályban is - angol nyelvet, felső tagozaton történelmet és angolt tanítok: A történelem lehetőséget ad a múltunk megismerésére, az angol nyelvtudás segítségével pedig bárki számára kitárul a világ. Októbertől az 2. a osztályosok folytatják a varázslatos utazást a mesebeli királyságba. Az angol nyelven beszélő Eddie, Rose és szüleik, a király és a királynő társaságában, mint hercegek és hercegnők mesélnek a családról, kedvenc állataikról, ételeikről. A játékos dalok segítségével tanulják a színeket, számokat, testrészeket, ruhákat, és mindezt ANGOLUL. |
Hozzászólások (0)
Bejelentkezéshez kattints ide, ha még nem regisztráltál, regisztrálj!